A szélfútta dombtetőn nem létezett az éjszaka. Ropogott a tűz és énekeltek, s árnyékaik táncot jártak a közeli fákon. Mozdulataikból az ősi idők köszöntek vissza. A bárd a földön ült, és lantján dalt írt róluk...
„Úgy vágyom én
a táncra s a tűzre
Mélyet az alkonyból
kortyolni még..."
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése