Nem értem, miről szólnak ezek a napok.
Úgy tanulok, mint évek óta soha. Most az egyszer igazán fontos. Nyáron Fortuna olyan szinten vett a kegyeibe, ami már-már természetfeletti volt - és csak reménykedhetek, hogy nem használtam el nála minden jó pontomat.
"Jó szerencse, semmi más" - vélte Zrínyi Miklós, és teljesen igaza volt. Ha mindent megteszünk a sikerért, onnantól a szerencsén múlik a dolog.
Ezért érzem magam a sors megrablójának. Volt, hogy feleannyit se tettem, mint kellett volna, mégis sikerrel jártam. Valamiért mégis úgy éreztem, hogy megérdemeltem ezeket a feltűnően szerencsés fordulatokat. Nem tudom, joggal-e. Tény, hogy szívtam és szívok eleget mással.
Tudom, hogy működik ez. Nem mondhatom meg neki csak úgy, hogy "ezt és ezt a tételt szeretném húzni, kösz" - ha így tennék, majdnem biztos lehetnék a kudarcban, vagy a félsikerben. Én ilyenkor legfeljebb kérhetek. És ezúttal mindent meg fogok tenni, hogy a lehető legkevesebbet kelljen kérnem, és a saját erőmből érdemeljem ki a győzelmet.
Am I insane...?
Rendben, azt hiszem, mégis értem.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése