My Faeryland Forgotten

Black Hole

2012-01-24T21:33:00.000+01:00

Minden pillanat sűrű lesz, majd önmagába omlik, én pedig úgy érzem, nem tudok semmit.

Portrait of My Mistress

2012-01-20T16:23:00.000+01:00

Szívében kedves,
Tettei hangosak.

Lelkében szelíd,

Ármánytól idegen.

Testének oltárán

A szépség ereklyéi.

Könyvek és zene -

A művészet gyermeke.

Távoli tájakon
Lábának nyoma.

Vándor ő is,

Örök vándor.

S nem látja még,

Miért kívánatos:

Lényének tüze

Szenvedélyes lánggal ég.

S van valami,

Amit nem tud:

Bármeddig utazzunk -

Örök hálám minden percért!

Her Silence

2012-01-17T04:00:00.000+01:00

Övé a reggel illata.

On the Verge of Transcendence

2012-01-13T04:40:00.000+01:00

Nem értem, miről szólnak ezek a napok.

Úgy tanulok, mint évek óta soha. Most az egyszer igazán fontos. Nyáron Fortuna olyan szinten vett a kegyeibe, ami már-már természetfeletti volt - és csak reménykedhetek, hogy nem használtam el nála minden jó pontomat.

"Jó szerencse, semmi más" - vélte Zrínyi Miklós, és teljesen igaza volt. Ha mindent megteszünk a sikerért, onnantól a szerencsén múlik a dolog.

Ezért érzem magam a sors megrablójának. Volt, hogy feleannyit se tettem, mint kellett volna, mégis sikerrel jártam. Valamiért mégis úgy éreztem, hogy megérdemeltem ezeket a feltűnően szerencsés fordulatokat. Nem tudom, joggal-e. Tény, hogy szívtam és szívok eleget mással.

Tudom, hogy működik ez. Nem mondhatom meg neki csak úgy, hogy "ezt és ezt a tételt szeretném húzni, kösz" - ha így tennék, majdnem biztos lehetnék a kudarcban, vagy a félsikerben. Én ilyenkor legfeljebb kérhetek. És ezúttal mindent meg fogok tenni, hogy a lehető legkevesebbet kelljen kérnem, és a saját erőmből érdemeljem ki a győzelmet.

Am I insane...?

Rendben, azt hiszem, mégis értem.

At the Edges of My Daring Mind

2012-01-11T01:47:00.001+01:00

Egyébként ilyenkor szokott lenni, hogy legszívesebben cigánykereket hánynék, mintha mi se volna természetesebb, vagy írnék egy igazán maradandó, érzelmes gitárszólót, vagy elegáns, egymásba olvadó formagyakorlatokat végeznék karddal, és hagynám, hogy megcsillanjon a pengén a reggeli meleg fény.

Szerencsére időben eszembe szokott jutni, hogy nem tudok cigánykerekezni; ha azonnal le is ülök gitározni, pár hangjegynél tovább nem jutok; és nincs itthon kard.

At the Tips of My Primitive Soul

2012-01-10T03:31:00.000+01:00

Néha minden indok nélkül elragad néhány pillanatra a kozmikus szeretet. Ilyenkor valahogy az egész világot szeretném átölelni, ha máshogy nem, hát gondolatban. Persze lehetetlen, de amikor elönt az érzés, mégis megpróbálom. Soha nem frusztrál az ötlet elvetéltsége. Én akkor is mosolygok, bármi lesz.

Vajon érzi bárki bárhol?

Year of the Dragon

2012-01-04T02:24:00.000+01:00

Ez az év is elment. Sokkal szebb és érzékibb asszimmetriát mutatott az előzőnél.

A kilátások kedvezőek.

"So now you'd better stop, and rebuild all your ruins - for peace and trust can still win the day, despite of all your losing."

Forests Unknown

2011-12-29T15:29:00.001+01:00

Valami ilyesmi lehet a halál. Bolyongás a félhomályban.

Semmi nem mozdul. A távoli fényeket köd nyeli el. Friss és hideg a levegő az alkony utáni csöndben. Tíz perc évezredeknek tűnik, míg körbenézek, hogy van-e itt velem valaki.

De ez itt a magány maga. Rideg, nyomasztó béke, ahol magadat tisztán látod, de minden más zavaros. Az ágak simogatnak és karmolnak.

A végtelen ösvényeket tapodva kiürülnek belőlem az élet gondolatai és emlékei. Az ő arca az egyetlen, ami elkísér. Az arc, melyen ha végighúzom az ujjam, az olyan, mintha papírost adtak volna nekem az istenek, melyre csak tökéletes vonalakat lehet rajzolni. Ő örökre velem marad.

Egyvalami jár a fejemben újra és újra: hány tízperc lett kiszabva rám?

Where are you, Sagittarius?

2011-12-25T00:25:00.000+01:00

Ezek is olyan napok, mint a többi. Csak nincsenek nyitva a boltok.

Úgyse tudom leírni ezt a keserű csavarodást itt belül, amit a "családom" vált ki belőlem. Ha nem lenne más, ami életkedvet (sőt, örömet) ad, most üres héjként csüngenék itt, tétlenül, akár egy szellem...

"Mihály volt a nevem s a várfal alatt korcsmából jöttem épp',
S útban valék éjfél után s ők elgázoltak engem,
S meghaltam ott, világos-szürke fellegek alatt..."

Nem szabad, nem lehet megállni.

What is the universe anyway but a pouch of silver coins...

2011-12-20T02:08:00.000+01:00

Két ezüstpénzt találtam az éjszakában
Egy dohos hordóban, pókok sikolya között
És bár szegény koldus vagyok, az egyiket neked adtam

Miért szaladnak a felhők hajnalban
Ezüstös hassal, megfagyott mosollyal
És miért hiszem azt, hogy bennem születnek

S ha eldobsz egy rubint az alkonyatban
Lehet-e vörösebb, lehet-e érzékibb
Lehet-e szép az elsárgult füvön egymaga

Lehet-e szép mint az esővert reggel
Lehet-e taglózóbb, lehet-e érzékibb
Mint egy egyszerű érintés tőled?

Foothold

2011-12-13T14:15:00.001+01:00

Végre.

Hosszú ideje először érzem biztosan: tudom tartani a lépést az élettel. Lépéselőnyben még nem vagyok, de ha az ideális íven haladnak a dolgok, előbb-utóbb az is eljön.

Van, ami nem stimmel, de ezt ellensúlyozza az a sok minden, ami a helyén van és jó irányba megy.

Mindent meg fogok tenni, hogy így maradjon.

Like Light to the Flies

2011-12-07T03:58:00.001+01:00

Istennő táncol fölöttem a sötétben, tökéletes testét a kora hajnali fény fürdeti.

Álmomban városok suhannak el mellettem...

Into the Gloom of Dawn

2011-11-30T06:11:00.001+01:00

Nem tudom, volt-e valaha olyan, hogy hajnali öt körül keltem, és nem voltam álmos. Ez a nap ilyen.

Amikor egy álmatlan éjszaka közepén odabújik mellém, és megfogja a kezem, az... legalább olyan csodálatos, mint ő. Ezek a kicsinek tűnő dolgok igazán sokat jelentenek. Szeretek rá gondolni, ha egyedül vagyok.

Odakint még mindig sötét van. De itt bennem nem.

Ha elpirul, szebb az arca a hajnalnál is. Tekintete hatalmas, kortalan tengerszem. És az a finom bőr...

A Fragment

2011-11-24T03:29:00.001+01:00

A szélfútta dombtetőn nem létezett az éjszaka. Ropogott a tűz és énekeltek, s árnyékaik táncot jártak a közeli fákon. Mozdulataikból az ősi idők köszöntek vissza. A bárd a földön ült, és lantján dalt írt róluk...

„Úgy vágyom én

a táncra s a tűzre

Mélyet az alkonyból

kortyolni még..."

Make it somehow all seem worthwhile

2011-11-22T03:20:00.001+01:00

Arról már írtam, milyen fontos nekem, hogy tudok magamon nevetni - és próbálok is mindig, persze sokszor nehéz. Szerintem mindenkinek meg kéne tanulnia, és sokkal kevesebbet idegeskednének az emberek. Az utóbbi időkben én is túl komolyan vettem magam. Nem szabad.

Újabb fontos dolog, amire mások blogjának böngészése (és persze a saját életem) döbbentett rá, hogy mennyit számít, ha képes valaki tanulni a kudarcokból. Amikor nem mindent a világra/körülményekre/másik emberre/magára fog, hanem végiggondolja, mit rontott el, és legközelebb hogyan csinálhatja jobban. Nekem ez erőt ad. A rémálmom egy olyan világ, ahol nincs tér a fejlődéshez, márpedig a fejlődés gyakran balsikereken keresztül történik. Az univerzum pedig olyan, hogy legtöbbször ad második esélyt. A kudarc ritkán végleges és végzetes.

Ez persze nevezhető túlzott optimizmusnak, hiszen rengeteg olyan dolog van az életben, aminek elérésére csak egyetlen esélyünk adódik, és ez lehet bármi: kedvenc bandánk utolsó koncertje a városunkban, amelyről ekkor még nem sejtjük, hogy megismételhetetlen; egy elpasszolt álláslehetőség; össze nem jött kaland; búcsú egy fontos személytől... Szerencse kell, hogy minden fontos alkalmat megragadhassunk. A carpe diem életvitel látszólag könnyebben célba juttat bizonyos helyzetekben, de ha minden lehetőségre rávetődünk, honnan tudjuk meg, melyik volt az igazán fontos? A siker titka talán a ráérzés és felmérés képessége, amikor realizáljuk, hogy ez bizony egy soha vissza nem térő alkalom, és lecsapunk rá. Észnél vagyunk. Ad-hoc carpe diem.

Lehet keseregni az elszalasztott lehetőségeken, de nincs értelme. Ha tanulunk a hibákból, akkor legközelebb könnyebben felismerjük a kulcsfontosságú pillanatot. Ha igaz, amit az univerzumról írtam, akkor jut nekünk még elég esély, hogy megkóstoljuk a szépséget.

(Szobafilozófia... Igazából nem szeretek annyira ilyeneket írni, de ez most kikívánkozott. Ma egy régi novellát is folytattam, szóval talán csak a fellángoló grafománia teszi.)

Winterscapes

2011-11-19T02:36:00.001+01:00

A Tree from a House

2011-11-14T05:17:00.001+01:00

Speeding

2011-11-12T22:49:00.001+01:00

Félálomban, míg el-elbólintottam, úgy tűnt, mintha órákon át tartana az út az Árpád-híd és a Filatorigát között. A sötét nem-valóság maga felé rántott, ki az ablakon. Többször riadtam fel. Most az egyszer hálás voltam a fagyért, amiért kéken átölelt, és ébren tartott, míg sétáltam.

The Lonesome Rider

2011-11-09T00:49:00.000+01:00

Hol sohasem voltál azelőtt, az Arany Partok mentén
Most gondtalan csatangolsz. Ám, ha rádköszönt az alkonyat s az árny elédbe lép,
Te nyergedben felállsz és merőn nézel napnyugat felé.

Tán az álombéli lángoknak ama tájékát figyeled, hol a nap
Aranyabroncsokat ereget, sötét tűzkarikákat hajigál s hol gyorsan kavarogva
Füstöt vet a fény s eliramlik. . . S ami túl van az alkonyaton,

Derengni kezd és szinte felmagasztosúl. És csend van mindenütt.
Akár az álomlátás íze, oly fanyar a sárga táj
S akár a tenger mélye, hallgatag. S hiába kérdenéd, hogy túl az égő messzeségeken
S a napnyugat mögött mi lappang, mely világ rejtőzködik? És mért oly ismerős?
Mi voltál egykor ott? Mi volt tulajdon egy neved? - A néma mozgalom
Nem tudja, nem felel...
S hiába bámulod, leselkedel a tüzes ég alá, -
Hogy kit szerettél ott, már nem emlékezel.

Így élsz most egymagad. S el-elcsodálkozol, ha este van. Majd lőporos-táskádból estebédedet
Előszeded. . . S a hatalmas, nagy némaságban, mint a csontvázé, mely enni kezd,
Iszonytató két állkapcsod ropog s egymásba kap.
És nem vagy szomorú. Lóháton álldogálsz s tünődöl társtalan : -
Hogy réges-rég, az évezredek mélyén volt-e gyermeked?

Füst Milán

The Feeble Whisper of Existence

2011-11-05T06:10:00.001+01:00

Hallgassuk ezt.

A dolgok elenyésznek a sötétségben.

Múljanak el az értelmetlen délutánok.

Az akaratlan pillanatok.

A fagyos hajnalban fekvések a szájpadláshoz tapadt érzéssel: megsemmisülés.

A képzelt karmok képzelt tüdőkbe mélyedése; a láthatatlan, szomorú zokogás.

A könnyek, melyeknek semmi helyük nincs a szem mögött.

Önmagam átkarolása lehajtott fejjel.

Az érzékenység.

Az apátia.

A tétlenség.

A hamis utakra vezető látomások.

Az ösztön, hogy a helyemet keressem a világban.

A tudat, hogy képes vagyok megtapintani a semmit.

A szavak, melyek soha nem azt mondják, amit igazán akarok.

A betonon csontig horzsolt térdem, a konyhaszekrényen szétvert öklöm.

A düh, amit érzek.

A harag, amit érzek.

A gyűlölet, amit érzek.

A gyermeki rácsodálkozás.

A végtelen szerelem az élet iránt.

Ez itt belül, amit nem tudok megnevezni. Amitől bánatos lesz a tekintetem.

Múljon el a halál.

Múljon el minden.

Altair's Lament

2011-11-03T17:32:00.000+01:00

All my life I've been climbing towers

And I've climbed more than as many flowers

Are on the fields of spring

When for a ledge I try and reach

Each motion has something to teach

About who I am

And a leap of faith to fly with a bird

All I see are memories stirred

That haunt me in my wake

There's a secret yearning in my heart:

A final moment, a piece of art

When my hands shall slip and I am freed...

But no; I have to go and fight

If all is lost to prove there might

be other ways

to reach eternity

Awake Again

2011-10-28T13:51:00.000+02:00

Éjjel, míg álmatlanul feküdtem, sokat gondolkodtam.

Reggel aztán azzal az elhatározással ébredtem, hogy nem hagyom, hogy bármi elrontsa a kedvemet.

Eddig jól megy.

In the Woods... 4.

2011-10-26T03:22:00.000+02:00

Én már örökre itt maradok.

Új és új helyek hívnak, véremben érzem a táj szívének lüktetését. Meredek, mohalepte sziklák, sárga levelek között csobogó források, a köd nehéz illata, sár az arcomon, ahogy nedvesen csillogó ágak között bújok át...

Ezt a szépséget soha nem lehet megunni - annyira pezseg benne valami, ami még az életnél is több, öregebb, elemibb. Szeretnék egy lenni vele. Egy az állatokkal, egy a növényekkel, egy a világgal örök békében. Míg mások valódi mivoltukról megfeledkezve tünékeny dolgokért harcolnak, én itt keresem a tökéletességet. Egymagamban, s mégis társakkal körülvéve.

Érzem a cél nélküli hívást zsigereimben, és örömmel engedelmeskedem neki. Csak bolyongani akarok, amíg fel tudom emelni a lábam, éjszakára egy fa hűvös árnyékába rogyni. A reggel már utamon talál.

Örökre itt maradok.

Hablo svenska

2011-10-20T02:50:00.001+02:00

Este hosszú idő után előkapartam a spanyolkönyvet. Jó érzés volt, hogy még emlékeztem egy-két nagyon alap dologra. Össze akartam írni pár szót, hogy újrakezdhessem valahogy, de a füzetem nem lett meg. Nem adom fel.

Ha már így nekilendültem, a net segítségével elkezdtem ismerkedni titkos perverzióm tárgyával, a svéd nyelvvel. Egyelőre még nem jutottam túl a gyermeki rácsodálkozás azon fokán, hogy a lila náluk is lila, illetve hogy az anyai nagynénit fasternek, az apait pedig mosternek hívják (igen, először én is beleláttam az n-et). Az alapok első blikkre viszonylag egyszerűnek tűnnek a spanyolhoz képest. Is this the beginning of a beautiful friendship?

Where Shade Once Will Be

2011-10-18T03:55:00.000+02:00

Majd most. Most most most most most most most.

Ha ez a most vagy soha, akkor az elsőt választom. Az esélyek is adottak.

Mikor végre? - kérdeztem annyiszor az elmúlt hónapokban.

Hát, talán most...

Egy újabb esély, hogy szárnyakat növesszek.

(Budapest - Pécs - Silkeborg, ó igen, mindent tudok, mindent tudok)

Numb

2011-10-11T15:30:00.000+02:00

Álmosan ülve körtét enni a borongásban. Ez egy ilyen őszi dolog.

The Certainty of Change

2011-10-05T00:53:00.000+02:00

A nap macskás mosollyá szelídül a domb tetején. Hanyatt a földön békés összefonódásban. Elszáradt fűszálak a hátunkon, a testünkben, a lelkünkben. Jégkrémes, óbudaillatú nyárbúcsú az amfiteátrum körül. A farkasvakság előtt fények intenek a hegy mögül. A sápadt hideg ideje jön, korai szürkület és eső. Most, azt hiszem, meghal valami. De ez csak szendergés lesz, míg jövő tavasszal magunkhoz nem térünk újra.

Saint Anger

2011-10-01T01:13:00.000+02:00

Nyúlós, csomós sötétség gyűlt össze a gyomromban. Több mint fél órát kellett várnom, hogy leapadjon. A rég nem érzett, gerincszaggató erejű düh mögött ott bujkált valami furcsa elégedettség.

Most is gyorsabb még a szívem, én pedig lassú vagyok, zsibbadt. A homlokomon egy darabig látszani fog a pont, ahol többször az ágynak vertem a fejem.

Az evés remek stresszlevezetőnek bizonyult. Talán ez a súlyfölszedés titka - minél több a gyűlölet, annál több a kedv az evéshez. Kár, hogy a stressz fogyaszt, ezért jó esetben csak egyensúlyban maradok. Mikor mehetek végre el innen?

Give me my wings!!!

For You I Must Be Strong

2011-09-30T01:35:00.000+02:00

Különösek ezek a napok, azért is, mert tudom, hogy ez egy átmeneti időszak. Átmeneti évszak. Fél év megint eltűnt - hatalmas nyomokat hagyva, de hirtelen. Még mindig alakulok, és fogok is. Valamihez ragaszkodok, valamiből keresem a kiutat. A kiút is keres engem.

Amit birtokolsz, az birtokol téged. Szeretném, ha engem egy fekete bőrdzseki birtokolna.

Tegnap Lúthien fontos leckére tanított meg a gondoskodásról (közben furcsamód az jutott eszembe, mit adott át Wordsworth a gondoskodásról, és elszégyelltem magam a tétlenségemért). A megérzéseim nem csaltak arról, amit már korábban is láttam a szemében. De nem csak ezért jó belenézni a tengerszem-árnyalatú tekintetbe. Ó, nem....

Borders

2011-09-28T03:24:00.000+02:00

Nem tudom, hogy érték el, de ők ketten valahogy meg tudtak nyugtatni. Pedig nem rágták a számba. Egy fokkal biztosabban érzem, hogy tartogat lehetőségeket és értelmet a jövő. Már csak meg kell találnunk egymást a jövővel.

Közben harcolnom kell magammal is - hogy ne váljak azzá, amivé nem akarok.

"I will remember

The love our souls had sworn to make."

The Hungarian Dream

2011-09-22T12:11:00.000+02:00

Waking up from the Hungarian dream

2011-09-19T23:41:00.001+02:00

Az ilyen álmokból jó felébredni. Érezhetem, hogy előttem az élet, és csak annyira vagyok halálra ítélve, mint akárki más a világon. Nem úgy mint az álomban, ahol minden szívdobbanással belém vágott a tudat, hogy talán csak perceim vannak hátra.

"Early morning moments, a glimpse of joy..."

Holnap életem első állásinterjúja. Kíváncsian várom.

it's dawning...

Care/ful

2011-09-16T18:23:00.001+02:00

Nehéz leírni, milyen érzés, amikor elalvás előtt odabújik hozzám, hogy átöleljem. Hozzám, akivel annyiszor éreztették már hogy kolonc és kívülálló, hogy nehéz lenne összeszámolni. Pedig legtöbbször csak tartozni akartam valahova, szeretni, és azt hogy szeressenek. Sajnos sok embert túlzottan lefoglal a saját egója, és/vagy az adott közösségben betöltött szerepe ahhoz, hogy normálisan tudja kezelni ezt. Persze én is utálom, ha tolakodva akaszkodnak rám, de ha már mindkét fél részéről megalapozottnak tűnik az egymáshoz tartozás (akár ember-ember, akár ember-közösség viszonylatban), akkor joggal fájhat a másik rideg magatartása. Így hát rájöttem, régebben se mindig én voltam a hibás, hiába akartam ezt hinni - hiába éreztették ezt velem.

Ezért is jelent rengeteget ő. Elég erre gondolnom a magányos pillanatokban, hogy tudjam: helyem van. Nem is akárki mellett.

And Then Silence

2011-09-11T15:26:00.001+02:00

Pőrén lebegek a sötét tó fölött éjszaka. Arcomtól karnyújtásnyira a hűvős, fekete felszín. Nem tudok úszni, de biztonságban érzem magam. Nem zuhanhatok bele. Nem nyelheti el a lelkem. Most nem, amikor végre tudom, mit kell tennem.

Valamit suttognak a fák. Valamit suttognak...

Elmosódott álom-ébrenlét. Fájó torok emléke, sajgó hát. Talán mégis megfürödtem a tóban, és most csak álmodok? Mennyi arc, mennyi beszéd rejtőzik az éjben.

Kint csendesen kopog az eső. Vagy csak képzelem.

Remember remember

2011-09-01T16:42:00.000+02:00

Tizenhatév után először idén szeptemberben nem ülök be semmilyen iskolapadba. Pedig reggeltökéletesen belesimultam a tanévet ma kezdő iskolások tömegébe. Szokatlan, devalahol szerves változásnak tűnik. Mikor hullanak le az első falevelek? Holvannak a sápadt, csípős reggelek? Az a külön világ, amit ez az egy évszak jelent?

...

Hányanfognak még megítélni anélkül, hogy tényleg ismernének? Miért hiszitek, hogyjobban tudjátok nálam, mit akarok, mit tervezek, mit érzek? Fáj ez a rövidlátás.

Gratitude

2011-08-27T01:40:00.000+02:00

A dohszagú, de hűsítő huzatot ásító belvárosi pinceablak. Az árnyas óbudai kapualj. A mélygarázs hidegen cirógató kijárata. A négyeshatos légkondija.

Nélkületek már saláta lenne az agyam helyén. Köszönöm.

Otherwheres

2011-08-20T00:20:00.000+02:00

Mindketten páros lábbal ugrálnak az idegeim üvegasztalán. Mintha késekkel próbálnák kifordítani a beleimet. Miért tépitek ki a gerincemet?

Legalább engem megkérdezhettetek volna, hogy ide akarok-e születni.

Kezdjünk végre új életet. Nélkületek. Alig várom.

Inside and Through

2011-08-16T17:59:00.000+02:00

Ez a hely megmérgezi a lelket.

Másoknak a naplemente jut panorámának. Nekem egész eddigi életemben a fákat és a szemben álló házat kellett néznem a földszinti ablakból. Egy idő után ezt is egy fehér rács mögül.

Nem tudok elég hamar elszabadulni innen.

They keep me locked up in this cage

Can't they see it's why my brain says rage

Uneasy Nights

2011-08-10T02:33:00.000+02:00

Ha valaha valaki megkérdezi, mi a célom az életben, mi akarok lenni, azt fogom mondani: mosolyráncos öregember.

"I could be bounded in a nutshell, and count myself a king of infinite space, were it not that I have bad dreams." (Hamlet)

Diary of a Madman III

2011-08-09T23:26:00.000+02:00

Biztos nem múlt el egymillió év a hátam mögött, amíg nem figyeltem?

Türelem türelem türelem türelem türelem türelem

Minden szó értelmét veszti, ha túl sokszor írom le. Az egész nyelv katyvasszá silányul. Inkább mondjuk ki gyorsan, amit akarunk, és ne másszunk bele a szintaktikába. ("Green thoughts are sleeping furiously." Hát nem gyönyörű? Pedig professzor Varga megmondta: Thoughts cannot be green. Thoughts cannot sleep. Something cannot sleep furiously. Sajnálom, prof, de mindháromban tévedett.)

"S minden nap olyan hosszú volt, mint egy élet a földön." (vagy hogy mondta G.)

De holnaptól a napok megint percekké fognak korcsosulni. De azok legalább szép percek lesznek, olyan szépek, mint amilyennek ma láttam a Budai hegyeket az alkonyatban, a távoli lámpák pislákoló fényétől ölelve. Kellett az alvó külvárosi béke és a hanyatló keleti elhagyatottság érzése a kietlen, ütött-kopott vonatmegállóban.

Mit nekem az óceán...?

Egy óceánnyi micsoda?

Shutter Island

2011-08-09T03:53:00.000+02:00

Mennyi a nyers valóság, és mennyi az, amit a tudat tesz hozzá? A vélt bizonyítékok hamis igazsága, miközben minden jel és a józan ész is arra mutat, hogy képzelődünk, rémeket látunk, lidércnyomást élünk át.

Sok harcot és szenvedést jelent ez itt belül. De nem szabad hagyni, hogy a paranoia kerekedjen felül. Az mindenkit megfojt.

Önbizalom. Biztos ellenszer, csak ritka, és könnyen múló hatású.

Diary of a Madman II

2011-08-06T22:57:00.000+02:00

.timalav lammagam llek menedzeK

.kölürőgem ttőleiM

("...gnihtyna ni edifnoc tonnac I ouy tuohtiW")

.mezek a atlokóscgem sé ,mettellem tlátés tto si ő sé , metzén arladlO

!oreiuq eT¡ !atiroñes aloH¡

!oreiuq eT¡

...oreiuq et

...<3

Diary of a Madman I

2011-08-06T03:46:00.000+02:00

Megint egyedül.

Tegnapelőtt Stockholmban voltam. A kora esti félfény és a Ramada üvegének ütődő sárga lámpavilág küldött vissza. A Volvo reptéri busszá változott, egy csettintésre civilizáltabb lett minden. Már a tengerfriss huzatot is érezni véltem, az árak koronában (krajcárban) csaptak le a gyanútlan fogyasztókra a kirakatokból és ázott plakátmagányokból.

Csikorgott a semmi a talpam alatt.

Hej. Tack. Vem är du? Jag är döden. Valkommen. Åkband. Filmjölk. Gamla Stan. Surbrunnsgatan. Valhallasvägen. ("Valhalla, deliverance...")

Egészséges emberek, akik nem szégyellnek mosolyogni. Az egyetlen bűnük, hogy csak 3,5%-os a sörük.

("det faller regn i mina drömmar...")

Nem lehetne belefeküdni az üzleti negyed betonjába arccal előre, és hagyni benne egy emberalakú nyomot? Körberajzolni a testem a saját ütvefúró-aurámmal (a black metalos lányok utálják, ha az övéjükhöz hozzáérek).

Elaludtam, meghaltam, de a valkűrök csak Budapestig jutottak velem.

VIGYETEK VISSZA!%!!!T44!g

("dear diary, I'm here to stay...")

Of Things to Come

2011-08-05T13:35:00.000+02:00

Gyűlnek. Szétszélednek.

Szomorú napok. Reményteljesek.

A túl sok gondolat könnyen átokká korcsosul.

Absent Demons

2011-07-31T02:42:00.001+02:00

Nem értem, miért most törtek elő bennem. Pont most, amikor a legkevésbé volt szükségem rájuk. Éreztem, ahogy a társalgás közepén szép lassan elkezdik kifacsarni a lelkem. Pokolba veletek! A mostaninál mélyebb pokolba, ha egy mód van rá.

"Szaladok, hajnal, utánad..."

Már elmentek, vissza sötét kotorékjukba az elme hátsó zugaiban.

Vasárnap van. Csak ez számít.

The Wait

2011-07-30T02:16:00.000+02:00

A lakás üres volt nélküle, magányos. Tétlenül hevertem a karosszékben, és elképzeltem, ahogy az ölemben ül velem szemben, meztelen, szelíden simogatom forró bőrét, majd a nyakába harapok, végigkarmolom a hátát, a kezem megállapodik a gyönyörű, márványfehér combon...

A nyomai. Bedugott hajszárító a tűzhelyen. A jampec fekete dzsekije a fogason. Az N betűi egy papíron. Az ágy egyik fele teleszórva a cuccaival. Behunyom a szemem, és próbálom meghallani a légzését a szomszéd párna irányából.

A kocsma wc-jének rejtekében az utolsó sms-ét olvastam újra és újra. Megcsókoltam a betűket.

A naplementéről is ő jutott eszembe. A tudatalattimban ott él egy másik alkonyat, amit együtt néztünk végig.

I Can See Them

2011-07-27T01:09:00.000+02:00

Fátyolvékony víztükrön túlról szemlélem a világot. Sárga léggömb, angyal a metrón, kedvesnek látszó ördög a megállóban. Ezek a dolgok jutottak el hozzám. Mitől lett ilyen tömör és zavaros a valóság?

Legalább levegőt még kapok.

Ujjak húznak bíbor csíkot a sötétben...

Shadows Pass

2011-07-25T16:09:00.001+02:00

Fogytán a türelmem.

Fogytán a türelmem ahhoz az emberhez, aki apának hiszi magát, és nem hogy áldozatot nem hajlandó hozni a gyermekéért, de még a legkisebb kompromisszumra se képes. Nem ért engem, és nem is akar megérteni. Értelmét, célját és szerepét vesztette. Csak addig élek egy ilyennel együtt, ameddig feltétlenül szükséges.

Valaki más is elvetette a sulykot. Néha érdemes lenne túllátnia a saját sérülékeny egóján, nem pedig drámát gyártania abból, hogy önhibámon kívül nem tudtam elköszönni - furcsamód amikor egy másik illető látta, hogy nagy a sürgölődés, odajött elbúcsúzni, nem csak messziről figyelt. Körbenéztem, nem láttam őt, az autó viszont indult, úgyhogy nem volt időm végigrohanni az egész táboron. Nem akartam, hogy három másik ember is miattam késse le a vonatát. Ennek ellenére háromszor is bocsánatot kértem - hogy ez se bizonyult elégnek, az már tényleg nem az én hibám.

A Place of Planets

2011-07-19T14:30:00.000+02:00

Virradatot és holdkeltét néztünk a víz partján. Előbbit egymással évődő horgászok hangja kerekítette le, utóbbi vörös árnyalatai impresszionista ecsetekre kívánkoztak. A nap és az éjszaka ébredése is mélyen érintett. Ezeket a kötelékeket nem lehet csak úgy elszakítani, bármennyi időt is töltök el a civilizációban.

És persze mindkettőbe véletlenül botlottunk bele.

Set Your Mind Free

2011-07-13T16:56:00.000+02:00

Halványlila kárpitháttér, rajta ezernyi arany fogaskerék, rugó, apró szelepek és csavarok, köztük a legmélyebb színű, briliáns smaragd csapágyak. A tökéletes óramű.

S közben az ezüst sárkány az ölembe hajol...

Chaos, Trails and Patterns

2011-07-11T08:59:00.000+02:00

Ébren álmodás.

Minden dolog sárkányalakú, kacskaringós kanyart vett az elmém zugaiban, mielőtt elém tárult volna.

Naplemente a hegyek mögött, a tenger és a szigetek mögött.

And Start Again

2011-07-07T01:14:00.000+02:00

Különös érzés, amikor az emberre egyszer csak rászakad a szabadság, és nem tud vele mit kezdeni. Zavaró ez a lélekben motoszkáló valami. Határtalanul örülni kéne, hogy nem volt hiába a 4 év szenvedése és az utolsó hónapok vélt reménytelensége. Valamiért mégis csak a megnyugvás kapirgálja a mellkas burkolatát - a legnagyobb eufóriát várva egy vállrándítással veszem tudomásul, hogy túléltem a halált. Nem helyes ez így.

Vagy egyszerűen még nem fogtam föl?

True Words

2011-07-05T03:10:00.000+02:00

Tedd meg tehát a kedvemért: a lánykám mostanában oly borús...
Álmodd meg őt e kedves arcot, tengerszín szemét
S éjszín haját, amint gyürűzve kibomlik, akár a forró füst karikái...
S képzeld el könnyű kezét s készítsd el aranyból.

2011-07-03T23:23:00.000+02:00

And in that act of seeing,

I AM REBORN

Keys of the Soul

2011-06-30T19:09:00.000+02:00

Szeretnék máshol lenni. Egy nagy, üres bálteremben éjjel. Lámpák leoltva, szőnyegek a fal mellé állítva, függönyök félrehúzva az ablak elől, nézem az esőt. A kopogás ütemére elkezdek játszani a fekete zongorán - elsőre bármit, ami eszembe jut. A parketta néha megroppan, a levegő hideg, a lelkem csöndes. Fehér ujjak mozognak a sötétben, hangjegyek halnak el a homályos sarkokban. A kezem némi tétovázás után egyetlen dallamsorra hangolódik: B-moll, D-dúr, G-dúr, A-dúr... csak szépen és egyszerűen. Ebben én is ott vagyok, a rezonanciával együtt nyel el engem is az üresség, csak a testem marad hátra, mely ösztönösen üti ezt a négy akkordot egymás után az örökkévalóságig...

Érzem az ázott föld édes illatát. Kint villámlik.

War Within / Victory

2011-06-28T01:30:00.003+02:00

Senkinek nem kívánom ezt az érzést, amikor a felgyülemlett stressz és felelősség összeroppant belülről. Amikor súlyos pénzekről van szó, mégis képtelen vagyok hajtani magamat. Amikor minden perc értékes homokszemként pereg le az ujjaim között.

~~Miért nem bírok soha semmit elkezdeni időben?~~

És más is gyötör. Dolgok, amiknek nem kéne, most mégis kihasználják a gyengeségemet, és parazitaként támadnak rám az eldugott sarkokból. Ha a következő 12 órában nem őrülök meg, akkor talán soha.

~~Legjobb lenne fogni egy nagy, éles kést, és kivágni a mellkasom közepén izzó feketeséget. De tudom, hogy még az se segítene.~~

Disregard that shit. Ha tudtam volna, hogy negyed órányi fel-alá járkálás néhány méteren ekkora mentális megtisztulást tud hozni, már évekkel ezelőtt rászokok. Egyszeriben úgy érzem, minden problémám megoldható.

Legalább megpróbálom. Ha nem sikerül, akkor se leszek kevesebb senkinél.

Labyrinth of Time

2011-06-27T02:10:00.000+02:00

Azt hiszem, néhány emberrel sikerült kizökkentenünk az időt. Sok kitartás kellett hozzá, meg némi érzelmi apokalipszis, egy csipetnyi pillangó-effektus, és voilà. Máris elvesztettük a valóságot a lábunk alól, és egy különös buborékban találtuk magunkat, maréknyian összezárva, a többiek pedig kívülről integettek és kiabáltak. Érdekes élmény volt, a maga csúcs- és mélypontjaival. Néhányan már kiestünk a burokból, és most érdeklődve, a kintiek megnyugtató vállveregetését tűrve figyeljük a többi bennrekedtet, ahogy egymásba gabalyodnak saját személyes idősíkjukon.

Nekik pár percnek fog tűnni, míg mi itt állhatunk még egy-másfél hónapig, de akkor talán tényleg véget ér a kísérlet - köszönjük a közreműködést a résztvevőknek! -, és az időfolyam lecsillapodik, s megtalálja új medrét, ahol békére lel. Egy időre.

Behind the Patterns

2011-06-25T03:23:00.001+02:00

Ülés. Chill. Lábak összezárva, fenn az ágyon. Könyök az asztalon, fej kéznek támaszt. Szól a zene. Merengés. Megoldjuk, tudom. Erős vagyok, azt hiszem. Az Agalloch pontosan az óra kattogásának 60 BPM-es ütemére fekszik rá.

Ki vagyok én?

"A heathen, conceivably, but not, I hope, an unenlightened one."

Újabb válasz, amit más - ezúttal Christopher Lee - ad a számba. De mit tegyek, ha igaznak érzem?

Elég volt a gondolatokból, ideje aludni. Részben most is a zene segített elengedni a haragot. Mi lenne velem nélküle?

Mi lenne velem nélküled, ki a borostyán alatt bujkálva messze alulbecsülöd lényed szépségét? Megemelni az állad és a szemedbe nézni... Többet ér, sem hogy szavakba lehetne önteni.

The Bare Grip of Thinking Tranquillity

2011-06-24T01:30:00.000+02:00

Néha, azt hiszem, már tényleg nem lehet mást tenni, mint hátradőlni, és elfogadni a tényt, hogy létezünk. Ezt sehogy nem lehet megváltoztatni. Még úgy se.

You'll never be alone again
You'll never die again
You'll never be born again
You'll forever be stuck here in eternity...

Atop the Highest Mountain

2011-06-21T22:43:00.000+02:00

Mik ezek a kopár hegyek itt bennem? Milyen lábak koptatják simára a lejtőket? Milyen testek mártóznak meg a jeges tengerszemekben? Milyen tekintetek követik az ég magányos madarát? Milyen kezek melegednek a barlangban pislákoló tűznél? Milyen szájak harapnak édes húsba az árnyékok mélyén? Milyen ujjak fonódnak egymásba a repedések mögött? Milyen hátakon csorog le az éji eső? Mily karok ölelik a semmit, s benne a mindent...?

Békés vidék ez, a maga rejtett szépségeivel.

"Ki síromhoz méla dudaszóval eljön,

Ki sírkövemre bágyadt gyermeket lerajzol,

Az holtomban megérti életem:

Az megholt lelkem mélységes és titkos

Tengerszemére rátalált és áhitatos szájjal

Nesztelenül megcsókolta tükrét.

...

...Szivemből mégis, ismét édes csend fakadt..."

We Carry Death Out of the Village

2011-06-20T04:26:00.000+02:00

Hajnali magamba omlás és magamhoz térés. Új tudatállapot percről-percre, és mégis ugyanaz. Az érzés, hogy mindent elrontottam, vagy épp elrontok. A hit, hogy minden rendbe jön. Az esélytelenség nyugalma. Az ostobák reménye. Az öröm sóhajai. A bánat matatása a hasüregben. A jövő képtelen változékonysága. A múlt mosolyai. Értelemkeresés. Nihilizmus. Hedonizmus. Apátia. Stockholm. Budapest. Család. Én. Öt év. Kötél. Mi. Ők. Menekülés. Maradás. Létezés. Nemlét. Zsarátnok-főnix a tüdőben.

És így tovább...

The Majesty of Drowning

2011-06-16T01:58:00.000+02:00

Lassan süllyedsz. Már belenyugodtál. Meleg áramlatok kergetőznek a tested körül, simogatnak. Mindennek sós íze van. Minden egyre lassuló szívveréssel buborékok szaladnak ki a szádon. Szinte nem is érzed már a téged belülről elárasztó vizet. Ezt már mind kizártad - az utolsó gondolataid között jársz, melyeket szabad akaratodból gondolhatsz.

A zöldes-zavaros derengésben régi dolgok tűnnek elő a homályból. Szellemek. Halottak, hátrahagyottak és soha meg nem kapott, elszalasztott ösztönhalmazok. Néhányan, akik igazán fontosan voltak, mintha mosolyognának. Hálás vagy, hogy ismerhetted őket. Nem bánsz semmit, se az áldozatokat, amiket hoztál, se a lehetőségeket, amiket kihagytál. Aztán elengeded őket is.

Napsugár hasít utat a mélységbe, figyeled, ahogy elhalványul az ujjaid közt. Nem félsz. Majdnem olyan, mintha megállt volna az idő, és ez az időtlenség teszi széppé a lassan csorgó pillanatokat a több milliárd éves óceánban. Hatalmába kerít az érzés, hogy a túloldal se sokban fog különbözni ettől.

A sötét fenék egyre közelebb, te pedig távolodsz, miközben vissza-visszarántanak a pislákoló ösztönök. Még egy utolsó gondolat... csak még egy... csak még egy... csak még...

Álomba merülsz...

The Fragment of My Skull

2011-06-14T01:43:00.001+02:00

My dreams floated off on the back of a cloud
And I was left in this meaningless reality
And the only hook to my other world
My beloved world
Was the last sane man on Earth...

Gemmell died like this
In the midst of the night at his desk
But who am I compared to him?

When - or if - this is all over
I will look at you
At those ponds of emotions we dub eyes
And I will smile
For we'll have won our final victory
And nothing won't hold us
No more

Synchronicity

2011-06-12T17:47:00.000+02:00

"Meg hát", mondta ő. "Meg hát", mondtam én, és mosolyogva az utcában álló autóra mutattam, amelynek szélvédője mögött egy "Meg hát!" feliratú rendszámtábla figyelt.

Délibáb - mirage (visage, pilgrimage... franciák)

Shattering the Gates

2011-06-09T02:53:00.001+02:00

Ez a robbanás mélyen. Végeérhetetlenül, ahogy az addig nyugalomban keringő alkohol elönti az agyat a sodró véráramban. Meglehet, sose éreztem még ilyen közel magam az örökkévalósághoz. Mintha szárnyaim nőnének, és végre kitörhetnék ebből a gyarló testből!

Aztán vége, és visszazuhanok az időbe. A kerítést támasztom, hajam az arcomba hullik, nem jutok levegőhöz. Nehéz elhinni a történteknek akár csak az emlékét is. Ki gondolta volna, hogy ilyen miliőben bukkanok új bölcsességre, és alkotom meg utamat a csillagok közé?

My Tyger

2011-06-06T02:03:00.001+02:00

Az erdei ligetek éji csöndje szép. Az ő ütemes légzése, amely állandóságot visz ebbe a homályos-esti világba, még szebb. Nézem őt, és gondolkozom egy keveset a bágyadt sötétségben. Tigrisek kergetőznek a fejemben, szabadok és vadak és gyönyörűek és félelmetesek - zöld szemek villannak, és menekülök az álmok földjére...

Tyger! Tyger! burning bright
In the forests of the night,
What immortal hand or eye
Could frame thy fearful symmetry?

In what distant deeps or skies
Burnt the fire of thine eyes?
On what wings dare he aspire?
What the hand dare sieze the fire?

And what shoulder, & what art.
Could twist the sinews of thy heart?
And when thy heart began to beat,
What dread hand? & what dread feet?

What the hammer? what the chain?
In what furnace was thy brain?
What the anvil? what dread grasp
Dare its deadly terrors clasp?

When the stars threw down their spears,
And watered heaven with their tears,
Did he smile his work to see?
Did he who made the Lamb make thee?

Tyger! Tyger! burning bright
In the forests of the night,
What immortal hand or eye
Dare frame thy fearful symmetry?

A Fair Judgement

2011-06-01T17:50:00.000+02:00

Mostanában ritkán ébredek azzal a naivitással, hogy "ma kicsit más ember lettem". Az elmúlt évben egyetlen egy ilyen eszmélést nem tudnék felidézni - csak változtak a dolgok, szép folyamatosan, nem pedig húsbavágó megnyilatkozásként.

Ma viszont pontosan így ébredtem. Persze ez sem éjszaka ment végbe, hanem még tegnap, de aludnom kellett rá egyet. Hogy tudjam, tartós. Annak bizonyult.

A legkézzelfoghatóbb jele az, hogy úgy érzem, szerencsésen szelektív irányba mozdult el a mindig is bennem dolgozó, ösztönös, sokszor gyermekded kíváncsiság. Az utóbbi idők nagyon keményen megtanítottak rá: ha olyasmi érdekel, amit jobb lenne nem tudnom, és valahogy mégis kiderül, komolyan megüthetem magam. Ezek visszaszorításával legalább kompenzálhatom a dolgokat, amikre bár nem vagyok kíváncsi, mégis kiderülnek, és meglepnek és néha fájnak. Eddig mindent fel tudtam dolgozni.

Talán más is van. Majd kiderül. A jövő még mindig egy háborgó tenger, de mintha körvonalazódna valami messze. Szárazföld? Délibáb?

...

Nemrég kiderült, hogy tudok még jót is tenni. Igaz, csak néhány szóba került, de jól esett. Segít elhinni, hogy néha még ráérzek, mi a helyes.

Egyáltalán nem rossz érzés másokra vigyázni. Főleg, ha a végén látom: megérte.

...hirtelen nyári zápor - kitartom a kezem, és most jó...

Take This Life

2011-05-31T01:57:00.000+02:00

I'm right here!

Precept of the Day

2011-05-30T02:34:00.000+02:00

Hiába jószándékú alapjáraton a mondatod, ha rosszul kezdesz neki, jár érte a pofon.

For Absent...?

2011-05-29T00:40:00.000+02:00

Bár nem készülhettünk fel arra a napra, végül szép lett a vége. Nem rontotta el semmi, és mi sem rontottuk el másoknak.

Még mindig a fülemben csengenek a vallomások a kopogó esőben. A legmagasabb fokú bódult esztétika. Egy hosszú, sötét hajú lány, és egy hosszú, sötét hajú fiú valóság-horgonyként funkcionáló felvillanásai.

Az igazság az...

Nem, ez így túl kategorikus - miközben csak a személyeset érezhetem.

A személyes igazságom az, hogy talán soha nem éreztem még, hogy ennyire hiányozna mellőlem valaki, mint ma este.

Feelings from Beyond

2011-05-27T18:47:00.000+02:00

Ez a nap egy olvasztótégely, ahol az eddig külön szálon futó érzések egymásba mosódnak és sajátos réteg- és kéregmintázatokat öltenek a lélek velejében.

Vajon készen állunk-e egy ilyen napra?

Promised Lines

2011-05-25T22:58:00.000+02:00

Most, hogy mindenki (de leginkább saját maguk) legnagyobb bánatára ezek ketten visszajöttek Stockholmból, végre lehet gondolatokat összegezni és elmélkedni.

Soha rosszabb öt napot. Bár ez túl nagy kérés lenne. Örülnék, ha csak minden évre jutna öt ilyen nap.

"...more like a man
Flying from something that he dreads than one
Who sought the thing he loved"

Gondolatban vissza újra és újra...

Are we Alive?

2011-05-25T02:36:00.000+02:00

Majd később gondolkozom. Most csak beteszem ezt a zenét, és hanyatt dőlök.

I want out...

2011-05-18T23:20:00.000+02:00

Hamarosan, a felhők fölött kezdetét veszi valami. Távoli földek, távoli emberek, távoli gondolatok.

S tán kiderül, milyen titkokat rejt az idő szövevénye...

...in the rain!

2011-05-16T04:10:00.000+02:00

Most legszívesebben fölkapnék valakit, kivinném az esőbe, és nevetnénk, és nagyon messzire mennénk.

Butaságnak hangzik, de legalább annyira igaznak.

Before the Journey

2011-05-13T13:50:00.000+02:00

Ólomnehéz minden ezen a bágyadt, későtavaszi estén. Nehéz elhinni, hogy vannak földek innen északra, ahol hűs a levegő, és esik az eső...

Kíváncsi vagyok a helyre, ahol rénszarvassal takaróznak az emberek, fura nyelven szólnak egymáshoz, hóban hemperegnek és bánatosan hörögnek az akusztikus gitáron előadott népdalsztenderdjeik fölé a tábortűz körül.

Igen, ez határozottan érdekesnek hangzik. Kedvelem az érdekes helyeket. Sokak szerint amúgy is úgy nézek ki, mintha onnan származnék. Hát, majd meglátjuk.

Végre egy kis kaland!

"Det faller regn i mina drömmar..."

Impressions

2011-05-12T13:17:00.001+02:00

A perfect white touch

Soft as winter's breeze

Skin sweet as milk

Sharp pearls for nails

Opening crimson brooks

In my neck of woods

Eyes of the deep sea

Caught in crystals

Frozen in space

Enchanted with

the aged wisdom

of stars

A tarn springs

from a sigh

...

...like the vision of death

on a snowy

endless mountain...

...and as I venture further down

the lines beyond are no less

than flawless...

Ruby lips

Ablaze

Alight

Afire

Burn me!

Burn me

Hold on Tight

2011-05-07T03:42:00.000+02:00

Kapaszkodom a tegnapba, és próbálom megfejteni a puszta szépségen túlmutató dolgokat. Az élményáradat puhasága selyemként ömlik végig rajtam. És ugyanakkor ott van benne az a fel-felbukkanó, ösztönös vadság, amely igazán megadja az ízét. Ízek, illatok, tapintások, nevetés...

Hours of wealth...

Locked Away for Someone

2011-05-03T20:39:00.000+02:00

Kinézek erre a félig éji, félig nappali, narancssárgán derengő égre, és olyan érzésem támad, mintha egy dobozba lennék zárva.

A távolban világos az égbolt néhány felhő között - hasadék a börtön falán...

The Lynx

2011-05-03T01:37:00.002+02:00

A hiúzzal egy tisztáson találkoztam. Ónixszemében csillogott az életerő, gondolatai össze-vissza cikáztak. Bár néha nehéz volt megértenem, miután leültem mellé a nagy kőre, sokat meséltem neki, és tanultam tőle. Érdekes volt az ő szemszögéből nézni a dolgokat - csak úgy, ahogy egy hiúz láthatja, a maga elbújtatott kétségeivel és ruganyos magabiztosságával, ahogy hegyezi a fülét, és minden apró neszre reagál. Ha kivillantotta agyarait, azt csak jókedvében tette. Sokat látott már az erdő mélyén. Azon kevesek közé tartozik, aki tisztában van vele, hogy maga is vadállat, és ezt egy percig sem tagadja - s épp ezért sokkal helytállóbb megállapításokat tud tenni a saját fajtájáról.

Bár a mi utunk, úgy érzem, soha nem fogja tartósan keresztezni egymást, remélem ő is nyer valamit a találkozásunkból - ha mást nem, néhány kellemes percet, amíg a többi állaton nevetünk. Több ilyen vadra lenne szüksége a rengetegnek...

And it's ever so wrong to dare, to be strong...

2011-05-02T03:10:00.002+02:00

A zsebem mélyéről előkerült egy gyűrött, kilukasztott pécsi tömegközlekedési menetjegy. Szöget ütött a fejembe a dolog, és kinyitottam a pénztárcámat. Nem kellett csalatkoznom. A fenekén egy összehajtogatott, szürke karszalag lapult, szürke részén a Wonderdeer (béke poraira) honlapjának a címével - emögött egy aláírás -, a fehér részén az én írásom nyomtatott nagybetűkkel:

HARAMIA DEBÜT

2010.12.28.

VÖRÖS YUK

Tovább kutakodva egy diák belépőjegyet találtam a Tolkien Születésnap 2011 (aka LEP) nevű rendezvényre, rajta Tolkien képével, egy festményszerű háttérrel, és tollal 0195-ről 0235-re javított sorszámmal.

Talán logikus lenne megszabadulni ezektől a dolgoktól, de még gondolkozom a sorsukon. Azok az emlékek, amelyek számítanak, ezek nélkül is megmaradnak. Ráadásul ha nem látom a tárgyi bizonyítékokat, akkor olyankor gondolok rájuk, amikor én akarok - mert ott még szerencsére nem tartok, hogy véletlenszerűen visszaüssenek a legváratlanabb pillanatokban, mintha poszttraumatikus stressz-szindrómától szenvednék. Kicsit nem árt az egész periódusnak a fakulás, hogy nyugodtabb szívvel vághassak neki a folytatásnak.

Az elején megfogadtam, hogy ezt a blogot csak magamnak fogom írni: ha valaki olvassa, rendben van, de nem hagyom, hogy a külső szemlélők jelenlétének ténye befolyásolja a bejegyzéseimet. Mostantól visszatérek ehhez az elvhez. Ami nem azt jelenti, hogy szándékosan rosszakat fogok írni emberekről (az ilyet általában megtartom magamnak, és különben se ismerek jelenleg olyat, aki kiérdemelte volna ezt valamivel), hanem azt, hogy ha valami örömet okoz nekem, vagy foglalkoztat, akkor annak elhallgatásáról csak a józan ész fog meggyőzni, nem pedig a tudat, hogy mások is olvasnak.

Valaki nemrég megdicsért, hogy milyen erős vagyok, amiért végig bírtam csinálni ezt az egészet. Valamennyire én is büszke vagyok magamra, mert tényleg rengeteg erő kellett hozzá, több mint vártam volna, és sokkal nehezebbnek bizonyult, mint elsőre hittem. Nem mondom, hogy egyszer sem inogtam meg, és bűntudatom is volt. De most már nincs. Az élet megy tovább, és mindannyian esélyt kaptunk az újrakezdésre.

But summer is a-coming and arise! Arise!

Waking up

2011-04-30T20:31:00.000+02:00

Az utóbbi időkben ma először ébredtem a kialudtság kellemes zsongásával tagjaimban. Egyszeriben az egész elmúlt időszak egy különös álomnak tűnt - javarészt szépnek, néhány rövid, fájdalmas fejezettel. Mint egy igazi álomnál, itt is vannak dolgok, melyek nem maradnak meg, és én se vetem magam utánuk, mert annál könnyebben szertefoszlanak. Majd ha úgy hozza a sors, pár töredék visszatér egy-egy déjà vu kíséretében. Emlékek persze maradtak, amelyek betöltik szerepüket, de remélhetőleg az idő múlásával a rossz élmények fakulni fognak. Most megpróbálok a holnapra összpontosítani.

Scientific Nonsense?

2011-04-30T02:14:00.002+02:00

We live in an in-between universe

Where things change alright,

But according patterns, rules,

Or, as we call them:

Laws of Nature

(Carl Sagan)

In the Woods... 3.

2011-04-28T14:51:00.001+02:00

Régi utak vesznek el mögöttem a sötétben. Sejtek újakat a nyúlós-ragadós ködön túl, de nem tudom, elérhetem-e őket valaha.

Most csak bolyongok az éji madarak által kitámasztott csöndben. Kopár tölgy-magányában lelkem ingatag tákolmánynak bizonyul.

A fullasztó, langy levegő végigfolyik az arcomon és fojtogat, mint a hozzám bújó másvalaki könnyei. Nem akarok visszanézni. Nem akarok emlékezni. De ennyi mindent képtelenség örökre hátrahagyni. Lerogyok egy fa tövébe, nekidöntöm a fejem, és arra nézek, amerre a csillagokat sejtem.

A csillagokról és a halálról beszélgetünk.

Halványan elmosolyodom. Ritka érzés emléke: a bizonyosságé, hogy valaki megért. A tudaté, hogy vannak olyanok ezen a világon, mint én. Hogy talán mégse egyedül kell viselnem ennek az árnyékföldnek a gyötrelmeit.

Mivel érdemelték ki éppen ők a kínt, amit én okoztam nekik? A helyzetek, amelyekben képtelenségnek bizonyult az egyensúlyozás, és amelyekbe én kergettem magam, felőröltek engem. Bár én lettem volna az egyetlen áldozat!

A világ már mögöttem. Ez volt az egyik oka a menekülésemnek. Nem vagyok velük, miért foglalkoztat mégis, hogy mit gondolhatnak most? El nem felejthették, mert az ember nem olyan. De vajon megértették-e, mit miért tettem? Nem csodálnám, ha nem, mert néha én se értem magamat. De vajon az idő múltával megbocsátottak-e nekem a szívük mélyén?

Bárcsak megtudhatnám. Még így, magányomban sem akarom úgy odahagyni ezt a világot, hogy fájdalom marad utánam.

Hey me, meet the real me

2011-04-27T18:52:00.001+02:00

Ideje megbarátkozni a sötét oldalammal.

"These times are sent to try men's souls..."

Caught Somewhere in Time

2011-04-26T18:27:00.001+02:00

Mennyi az idő...?

Ilyen triviális dolgokkal már senki nem foglalkozik. Egy majdnem 24-órázás utáni épp csak szódával elmenős alvást követően az első gondolatom az, hogy még mindig nem vagyok kész a szakdolgozatommal - de már legalább valami reményt érzek, hogy akár ma sikerülhet.

Úgy tűnik, nem csak nekem lesz álmatlan éjszakám, de szerencsétlen konzulensemnek is. Lassan olyan lesz, mint egy szülész-nőgyógyász, akinek mindig rendelkezésre kell állnia a páciens érdekében. És még csak hálapénzt sem kér, sztoikusan tűri elképesztő lustaságomat. Több ilyen ember kéne a világnak.

Question nr. 2

2011-04-25T15:14:00.000+02:00

A lélek törékeny holmi, akár a kristályüveg, és ha rosszul egyensúlyozunk, ugyanúgy széttörik.

Hogyan lehetséges valakinek még több fájdalmat okozni egy olyan cselekedettel, amelynek éppen az volt a célja, hogy kevésbé fájjon neki?

Shortening Nights

2011-04-23T11:53:00.000+02:00

Arménia! Lelkem bölcsője, beteg vagyok én s szörnyűket álmodom,
S a sötétség lassan, mint meleg nehezék ereszkedik szivemre alá,
S a bántott lélek menekűl s vidékeid vánkosára lehajtja fejét,
S míg kék, világos egeden megűlnek fekete felhők,
Hol nincs fény, csak keskeny sárga tüzek, - álmatlan szegény szeme lecsukódik,
S elalszik a homályban.

(F.M.)

We All Miss Something

2011-04-22T01:50:00.000+02:00

Be the pain in my heart!

And when

with a cry

You break the mirror

Those drops of blood

are unshed tears

The falling shards are

Frozen memories

of a lifetime gone

In their slow-motion flight

They reflect each moment

of everything!

Their red-white disarray

Forms a pattern

of bittersweet disappointment

The universe blossoms

In the glimmer

at our feet

We hail forgetfulness

In each other's cold whisper

of "nevermore"

I have no second thoughts

You may be the Sun

But you're still just a star

from this far

That's How I Roll

2011-04-21T02:22:00.002+02:00

Az asztalon egy bögre kakaó, egy tányéron négy szelet illatos, megvajazott kalács, a képzeletemben pedig csinos fehérnépek mosolyognak rám kacéran.

Hedonizmus a javából.

Lost in the Woods

2011-04-20T04:01:00.000+02:00

Szép lassan úgy érzem, szinte minden téren belegabalyodok a saját cselekedeteim következményeinek hálójába. You reap what you sow. Mint annyiszor, most is jól jönne valaki, aki megfogja a kezem, és elindít a helyes irányba.

De mivel ilyen emberrel én még nem találkoztam - és ez nem az emberiség hibája -, megint kénytelen leszek magam intézkedni. Reszkethet a világ.

Egyébként fél nappal a javítás után megint elszakadt a karkötő, a hamburgeres pedig kifelejtette a húspogácsát a hamburgerből. Kezd őrjítő lenni a dolgok mélyén megbúvó, a működőképesség fülledt mázával bevont, fémesen csikorgó diszharmónia.

Charge into uncertainty's promised land!

Fragments

2011-04-17T20:03:00.000+02:00

Mintha lángot okádna magából a repülő messze az égen, olyan színűre festi kondenzcsíkját az alkonyat. Így alkot együtt szépet ember és természet.

Tegnap és ma mélyaranyban izzott a lenyugvó nap. Ez a tavasz közepe, sejtelmes szürkületekkel, csípős éjekkel, puha ágyakkal.

Két napja érzem a késeket a mellkasomban. Szúr, belülről szaggat a kín. Ma már talán jobb volt. A lelkem mélyéről jön. Szeretném azt hinni, hogy ez normális reakció.

Ezek a zöld szemek fognak a sírba kergetni. Kergessetek gyorsabban! Várom már a tenger hidegét, hogy belévethessem magam. A szakadék barátságos ölelését. A sziklák érdes csókját.

Az utolsó görögtüzes izzás a hegyek fölött, mielőtt leszállna az éj. Tartson örökké ez a perc...

Early in the Morning

2011-04-16T09:38:00.000+02:00

Újabb reggel, újabb távozás. Azt hiszem, valaminek az évfordulója van.

"Further away, away from the fall..."

Az este nagyon jól sikerült. Most se gondoltam semmire, miközben játszottam, cselekvő lénnyé váltam gondolkodó helyett - mostanában gyakran érzem úgy, hogy néha ez is kell. Csak figyeltem az embereket, és a többieket, akikkel egyre inkább szervesnek érzem az egységünket. Már ezekért megérte. És sok minden másért is.

A Quick Fix of Melancholy

2011-04-15T02:37:00.000+02:00

Kinézve az ablakon minden homályos, nyirkos és szomorú.

Az utcai lámpák sárga fénye elmosódik az esőben. Az irodaház egyetlen világító ablaka ázott plakátmagányban feszül a homlokzatra. A fák magukban merednek a csillagtalan ég felé (itt az udvaron, ez a göcsörtös szörnyeteg...). A távoli rádiótorony piros vészfénye egy ritmust lüktet a lelkemmel.

Kopp-kopp, kopp. Kopp-kopp, kopp.

Kopp.

Miért nem múlik el szép csendben a világ?

Those Shards are Under My Skin

2011-04-14T19:49:00.000+02:00

"Last night I longed and wished I'd die in my sleep

But no catharsis was granted to me.

Will this pain ever pass?

The enchanting perfume of winter

And the cold, bleak breath of her still haunts me..."

Ma már jobb volt egy fokkal. Csak minden második-harmadik gondolatom szólt róla.

Azt hiszem, így is elég nagy a bűntudatom. De persze nem lehetetlen kívülről is fokozni.

Az elejétől fogva valami hasonló reakciótól féltem. Nem fogom fölvenni a látványosan, és kicsit talán meggondolatlanul felém dobott kesztyűt. Végigmehetnék pontról-pontra a dolgokon - nem teszem meg. Szerintem ez végképp csak két emberre (de legalább is nem az internetre) tartozik, még a Facebook és a személyes blogok korában is.

Remélem, elmúlik majd a harag. Ha beszélni akarsz velem, bármikor elérsz.

Struggle Within

2011-04-14T02:48:00.001+02:00

Semmit se akarok jobban, mint segíteni összeszedni a szilánkokat, de félek, hogy kicsúsznának a kezemből, és még apróbb darabokra törnének...

Viharként kavarog a fejemben a sok "mi lett volna, ha". Pedig tudom és érzem (vagy csak hiszem?), hogy egyik se vezetett volna sehova. De akkor mi ez a maró érzés itt bennem, miért szaggatják kések a mellkasom?

Légy kegyes, álom, és vedd el ezt tőlem...

"Let me die and wake up blind."

Out of nothing

I understand
Who I am

I think

I have been
Here before

I know

What you have done
To the world

Your face

It is in your hands
Like everything

Crying

What happened
To us here

P.O.N.R.

2011-04-13T17:48:00.000+02:00

Egy hónapon belül kétszer sírni: egyszer miatta, egyszer pedig érte.

Szemétládának érzem magam.

Talán majd a holnap elmondja, mennyire volt rossz a döntésem...

Calm and Bright

2011-04-10T18:12:00.000+02:00

Egy ilyen tavaszi vasárnap délutánon, ha Toolt hallgat az ember, úgy tűnik, még a világ is rendbejön többé-kevésbé.

Elhiszem, hogy van jövőm, és elhiszem, hogy van erőm a nehéz döntések meghozásához is. Látom a nehéz döntéseket és a nehéz utakat, mégse aggódom miattuk. Igyekszem a szívemre és az eszemre is hallgatni. Kellő arányban.

Arányok.

Általában hagyom, hogy vezessenek, néha viszont engedem eltűnni az irányítást. Sokszor ezekből az alkalmakból születnek a legszebb élmények.

Question nr. 1

2011-04-08T02:40:00.000+02:00

A Blahánál vagy 15 méter magasra repített föl a szél egy zacskót, vitte a magasban egy jó darabon, majd leejtette.

A kérdés: ha én vagyok az a nejlondarab, most épp lenn nyugszom a földön, vagy felemelkedek, vagy a csúcson vagyok, vagy leszállok, vagy... lezuhantam?

(200-ik bejegyzés, óje)

Have You Ever Cursed Time?

2011-04-07T02:36:00.000+02:00

...I know I have...